|
....::iskolánk::... |
|
|
| |
|
|
|
|
Menü |
|
|
| |
|
|
|
|
...::Képek 06-os 8.K.-róL::... |
|
|
| |
|
|
|
|
...::Links::... |
|
|
| |
|
|
|
|
...::Ismerősök oldalai::... |
|
|
| |
|
|
|
|
...:: 8.K. menü ::... |
|
|
| |
|
|
|
|
...:: 8.K. ::... |
|
|
| |
|
|
|
|
Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskola |
|
|
| |
|
|
|
|
...::Humor::... |
|
|
| |
|
|
|
|
...::Idézetek,versek::... |
|
|
| |
|
|
|
|
...::Nektek::... |
|
|
"Mindannyian utazók vagyunk e világ vadonjában, és a legjobb, amire utunk során akadhatunk, egy őszinte barát." | |
|
|
|
|
...::Illúzió??::... |
|
| FIGYU! Ha sokáig nézed a zöld foltot, egyszer csak kirajzolódik egy ZSIRÁF! Próbáld csak ki!
Ugye hogy igazam volt??? :D :D | |
|
|
|
|
Ballagunk:( |
|
| 1,
"Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod,eltűnik. Ha kisajátítod,tönkreteszed. Tartsd szabadon, és örökre a tied marad."
2,
„Egy korszaknak akkor van vége, amikor az alapját képező illúziók elpárologtak.”
3,
"Sohase felejtsd el, honnan érkeztél,s mennyi mindent kellett megtenned azért, hogy idáig elérj!"
4,
"Elmúlt, mint száz más pillanat, De mi tudjuk: mégis múlhatatlan, Mert szívek őrzik, nem szavak."
| |
|
|
|
|
pikcsör |
|
| Tartalom | |
|
|
|
|
|
|
...::Motoros szerelem::... |
|
|
Elég hosszú szomorú szerelmes vers!
"Együtt jártak már több mint egy éve, boldogan sétáltak mindig kéz a kézbe. Örültek egymásnak csak egymásért voltak, amiért a szüleik eleinte szóltak, de beletörődtek, hisz nem tudták egymástól eltiltani őket. Elég volt nekik mit egymástól kaptak, szerelmüknek határt soha nem szabtak. Élvezték a száguldást a hosszú utakon, szálltak egymás mellet külön motoron. Két motoros útja soha el nem vált, bánatuk, ha volt is az úton tovaszállt, a látóhatár szélén, ha két motoros megjelent, leírni ezt nem lehet, ezt érezni kell. Fekete bőrruha fekete szkafander, fekete bőrnadrág s nem egyszerű farmer, fekete csizmában s nyakukban kendővel szálltak versenybe a száguldó felhőkkel. Hosszú utakon el s visszacikáztak, ott csak ketten voltak és egymásra vigyáztak. Egymás nélkül soha nem indultak útnak, egyetlen kérése ez volt a fiúnak. Féltette szerelmét, hisz ő volt a mindene, röviden tömören az egész élete. Ők is, mint más szerelmesek sokat veszekedtek, de csak addig tartott aztán kibékültek, ám egy napon minden másként történt, nem tartották be a jól bevált törvény. Távozás előtt a búcsú elmaradt, s mindez egy álom egy félreértés miatt. Hosszú napokig nem is látták egymást, a szülők azt hitték mindkettőnek, van más, de őket kínozta egy titkos sejtelem az egymás iránt érzett még mindig forró szerelem. Hihetetlen lassúsággal teltek a hetek, még nem békeéltek a megsebzett szívek. Mindkettő bánkódott mindkettő szenvedett, kínosan teltek a napok éjjelek. Egyre csak azon törték a fejüket a békülés útja vajon melyik lehet. Egy csillagtalan borús éjszakán, elhatározásra jutott a lány. Tudta, hogy egyedül mit sem ér az élet, s szerelmétől bármikor bocsánatot kérhet. Fejében megszilárdul e hirtelen gondolat, nem is töprengett oly sokat, hirtelen gyorsasággal be is öltözködött, szájára szokás szerint fekete kendőt kötött. Barna hosszú haját most is fölcsavarta, hogy lány volt a ruhába ki gondolta volna. Eszébe sem jutott, hogy megvárja a reggelt, föltette fejére a fekete szkafandert. Lenn az udvaron felült a motorra, csak akkor jutott eszébe mikor már berúgta, hogy volt egy kérése régen a fiúnak: nála nélkül soha ne induljon útnak. Keze ekkor rátalál egy féltve őrzött képre, elővette megcsókolta s fölnézett az égre. Érezte, ha most el nem indul szíve nyomban, meghasad, hogy mi járt ekkor a fejében örökre titok marad. Szemében ekkor már könnyek égtek, még egyszer jól megnézte a képet, majd visszatette a bőrkabát mögé. Gázt adott ugratott s mire az utcájukból kiért már csak a motorjának, s az álmainak élt. Egész úton arra gondolt mi lesz, ha majd odaér, több volt neki szerelme, mint koldusnak a friss kenyér. Az út szélén vén fák sorakoztak, jó öreg barátok, jó öreg nyárfák, hisz ezt az utat már egy párszor bejárták. A motorost egy fénysugár követte, közben egyre több csillag kúszott fel az égre. Gondolatai már régen messze jártak csak nézte az utat s nem, vette észre, hogy mindjárt oda ér a felbontott részre. Az utolsó pillanatban egy nagyot fékezett, de a sebességtől oly gyorsan megválni nem lehet. Ebben a pillanatban az járt a fejébe, hogy soha többé nem nézhet a fiú szemébe, meg nem ölelheti kezét nem foghatja, ezután már többé meg sem csókolhatja. Hiába sietett vége mindennek a szerelemnek, a boldogságnak a csodás életnek. A halállal csatázva a szeme könnybe szaladt, hogy sietett, íme hoppon maradt. Fájdalmat leküzdve csendesen suttogott, a halál küszöbén a fiútól búcsúzott: ne haragudj rám, hogy elmegyek, de ígérem ezután is mindig veled leszek, légy boldog, akkor én is az leszek, emlékezz arra csak téged szerettelek. Egyetlen vércsík volt ami a szkafander alól a szájából kibuggyant s az arcán végig futott. Ott feküdt az úton fekete ruhában a motor közelében a vén fák árnyékában. Pontosan egy éve enne az éjszakának a fiú eleget tesz becsület szavának. Megfogadta ugyanis még ott zokogva, hogy életében már csak egyszer ül motorra. A megbeszélt időben megjött a négy haver, a fején ekkor már fenn volt a szkafander, lenn az udvaron felült a motorra, gyászos tervét gyorsan újból átgondolta. Gázt adott ugratott, s mire az országútra kiért már csak a motorjának és álmainak élt. A temető ott volt az országút szélén, a sír mit keresett a temető végén. Leszállt a motorról és letérdel elébe, húsz szál piros rózsát tett a fejfa tövébe. A szalagot eligazította, melyre nagy piros betűkkel ez volt írva: NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED. A régi emlékek újra felkavarták, a szívét nyugodni egy percig sem hagyták. A barátok ott álltak sorban mögötte, fekete kendőjét a fejfához kötötte. Elindult a motorhoz a jó öreg baráthoz, de mintha szívét kötötte volna a fejfához. A temető kapuban felült a motorra, barátai követték őt részvéttel sorba, így emlékeztek a hajdani barátra. A hegyi szerpentin volt a tiszteletkör vége, az állandó útvonal régi szép emléke. A fiú arra gondolt mennyit motoroztak, hosszú hónapokig mily boldogok voltak, de ő elment itt hagyta, s már nem érdekli semmi, csak egyetlen gondolat: utána menni. Könnyes szemmel a kormányt markolta, s cseppet sem figyelt a kijelölt útvonalra. Egy hatalmas kanyart egyenesen véve, nagyot ugratott a tátongó mélységbe. Ekkor már este volt a csillagok ragyogtak, lenn a mélységben a vén fák suttogtak. Ott feküdt a fiú fekete ruhában, a motor közelében, a hold fény árnyékában. | |
|
|
|
|
|
|
...::Iskolánk::... |
|
|
| |
|
|
|
|
...::Üdvözlünk::... |
|
|
| |
|
|
|
|
...::Boldog Névnapot Kívánunk!::... |
|
|
| |
|
|
|
|
...::Napszak::... |
|
|
| |
|
|
|
|
...::Chat::... |
|
|
| |
|
|
|
|
...::A nap képe::... |
|
| A nap képe:
| |
|
|
|
|
...::Naptár::... |
|
| 2023. November
H | K | S | C | P | S | V | 30 | 31 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 01 | 02 | 03 |
|
| | |
|
|
|
|
...::Mottó::... |
|
| "A siker nem az, ha feltűnést keltesz akkor, amikor belépsz valahová,
hanem az, ha majd emlékeznek rád, amikor már elmentél!" | |
|
|
|
|
...::Ballagási búcsúvers:(::... |
|
|
Ez a világ legszebb ballagási verse..
Búcsú elégia
A szárny megnőtt, üresen áll a fészek, Csak álom volt a régi jó világ, És mint a fecske alkonyati szélnek Ma szárnyat bontott egy sereg diák. Bilincs lehullott, vígan zeng az ének, Szabadok vagyunk, nagyon szabadok… Mégsem felelnék, hogy ha kérdeznétek: E szabadsággal boldogabb vagyok? A lomb lehull, majd új levélre serken, Örök időktől így rendeltetett, Mégis mért van, hogy így, szabadság nyerten Még sem találom régi kedvemet? E kis csapat ma mámorosra gyúlva Elhagyja ezt a régi iskolát, Ráhajtani kitudja hányszor fogja Krisztus-munkától izzó homlokát. Mert az álmok nem válnak valóra, A pára száll megfoghatatlanul, Ott fent mintha örömrózsából volna, De jaj nagyon fáj, hogyha visszahull. Elindulunk az élet tenger útra, Beszállásra vár sok piciny ladik, Hogy látjuk-e még, csak az Isten tudja, Kékes-köd-fedte régi partjaink. Lehet, hogy élet-circusokban várnak Mogorva bánat-gladiátorok, Lehet, hogy visznek Karthausi barátnak Sötét, magányos sír-kolostorok. Hányszor fogunk elbukni tört reménnyel, S várni jövendő hirtelen-halált, S hányszor fedjük be gyászos szemfedővel Akaratunk fátum ravatalát. És Istenem, kitudja hányszor serken Újult erőre csüggedő valónk, Átok-dárdáktól, szó-nyilaktól verten Hányszor zengünk csatára riadót. Merre megyünk, nem nevet az élet. Amerre megyünk nem terem virág, Fellegek közt a lélek nem remélhet Újból meglátni fényes csillagát. Mert ott az erdők keresztfát teremnek, És Golgota a hegynek a neve, Az utak mind a hegyre fel vezetnek, A kereszt a lét Júdási végzete. Ott minden ember messiássá válik, S önön lelkének lesz Prométheusza Mindenki, aki oly utakra vágyik, S aki az igazságot szomjúhozza… Komor falát a régi iskolának Kacagásunk többé nem csengi át. Minket az élet Golgotái várnak, S lelkünket visszük áldozat gyanánt. Most menni kell. Értünk üzent a végzet, Bohó álom volt, lenge délibáb… – S karöltve, lassan, harcmezőre lépett Nehány zord-sorsú Erdélyi diák. Kolozsvár, 1925. (Ifjú Erdély, 1925. október) | |
|
|
|
|
:) |
|
|
Köszönöm,hogy itt jártál.
Gyere máskor is!! | |
|
|
|
|
...::Cursor::... |
|
|
| |
|
|
|
|
...::Egérkövető::... |
|
|
mousetrail-06
|
|
|